Témakörök
és gyakori
kérdések, amik a
leginkább foglalkoztatják a
fuvarozókat, szállítókat
(titeket)
Az alábbiakban több,
mint 200
kérdést írok le, amiket
TI tettetek fel. Ezeket a
kérdéseket részletesen
elmagyarázzuk, kifejtjük...
Ha
gond
nélkül, bizonytalanság
nélkül meg tudod válaszolni
ezeket
a kérdéseket akkor neked egyszerűen
NINCS szükséged semmilyen további
oktatásra, tanácsra,
információra, könyvre, kurzusra,
felkészítőre. Ha
viszont nem, akkor nem találok okot arra, hogy MI
MÁST tehetnél fontosabbat, mint hogy
megszerzed magadnak ezeket az információkat, első kézből!
Nézzünk meg
200 kérdést, bár ennél
jóval többet tettetek már fel, amiket
megválaszolunk a kurzuson (szinte
ahány fuvarozó, annyi
kérdés, de az biztos, hogy
más-más típusú
szállítás vagy fuvarozás
esetén különböző
jogszabály értelmezésekre van
szükség). Vedd
komolyan ezeket, mert ezek minden nap előfordulnak, és tuti,
hogy jó
néhány téged is érint!
- Ha
a páros vezetésnél megengedett, hogy a
váltósofőr 1 órán
belül
csatlakozzon, akkor az is lehetséges, hogy hamarabb
befejezheti a
vezetést és hamarabb kiszállhat?
- Külföldi büntetés
esetén behajtható-e a
büntetés?
- Ha hétfőtől péntekig
szabadságon vagyok,
hétvégén dolgozhatok-e?
- Mátészalka-Zalaegerszeg-Mátészalka
útvonalat 1 fő sofőr 24 órán
belül megteheti-e? 00,00 óra indulás,
4,30
pihenő, 45 perc, 9,00 Zalaegerszeg 13,00-ig, pihenő 13,00,
indulás
vissza 16,30-kor, 45 perc pihenő 22,00 érkezés
Mátészalka, lerakodás
másnap 10,00-kor.
- Hogyan kell számolni a munkanapot? Mettől meddig
tart?
- Ha
24 órán belül levezettem 9
órát és megvolt a pihenőidőm is, de
még nem
telt le a 24 óra a korong szerint, akkor kezdhetek
új vezetést vagy
aznapra az túlvezetésnek minősül? Pl.
hajnali 1-kor indulok, beteszem a
kártyát, kb. délben vége a
vezetési időnek (10 óra), aztán
pihenek 9
órát. Másnap hajnal 1-kor
jár le a 24 órás ciklus.
Tehát ha elindulok
21 órakor, 4 órával hamarabb, akkor
aznapra túlvezettem?
- Mely országokba milyen okmányok
(interbusz menetlevél stb.) kell az autóbuszhoz?
- Ha megvolt a 11 óra pihenőm és aznap
már 10 órát vezettem, akkor mennyit
dolgozhatok még?
- Hogyan pótolhatom a csökkentett heti
pihenőidőt?
- 24-órán
belül mennyit lehet vezetni, ha a vezetést reggel
hatkor megkezdem,
vezetek 4 órát, 1 óra pihenőt tartok,
11 órakor újból 4
órát vezetek,
utána 1 óra pihenőt kiveszek. 16
órától 1 óra 45 percet
vezetek, este
17:45-kor leállok. 11 óra pihenő után
indulhatok-e 5 órakor, de 24 órán
belül 6 órához viszonyítva ez
11 óra vezetés.
- Tevékenységigazoló
laphoz utólagos ellenőrzéskor kérhetik
e a szabadságos papírt,
táppénzes vagy orvosi igazolást
valamint menetokmányt? Van erre valami
szabály? Hol találom?
- A második 45 perces pihenő
megszakítható?
- Ha
3:00 órakor elkezdem a napot és levezetem a 9
órát, majd a 9 órás napi
pihenőt megtartom, akkor 22 órakor kezdhetek-e
újabb műszakot annak
ellenére, hogy a digitális tachográf
csak éjfélkor zárja a napot?
- Csak havonta pár alkalommal vezetek
tachográfos autót. Hogyan kell
elszámolnom a 28 napot, ha a többiben irodai
munkát végzek?
- Csak havonta pár alkalommal vezetek
tachográfos autót. Hogyan kell
elszámolnom a munkaidőmet, hogy szabályos legyen?
- Egy
olyan speciális eset áll fenn nálunk,
hogy van egy olyan járművünk,
melynek össztömege pótkocsi
nélkül nem éri el a 3,5
tonnát, azonban
amikor rákapcsolják a pótot - mert
így is, úgy is járunk vele -, akkor
meghaladja a 3,5 tonnát. Ilyenkor hogyan kell
használni a tachográfot.
Kell-e használni? Mikor kell és mikor nem?
És miképp kell igazolni, ha
nem?
- Mit írjak a korongra, ha az óra
meghibásodott?
- Ha
megállok a telephelyen a teherautómmal, kiveszem
a kártyámat, és
hazamegyek a PIHENŐIDŐMET tölteni, (nem szabadság).
Ha kezdem az új
heti melómat, kártyámat
visszadátumozom, attól
függetlenül kell
szabadságos papírt íratni a
főnökséggel? Nem elég, ha csak a
kártyámon
a dátumot visszaírom a kivétre
és egybe húzza a pihenőmet? Most
büntetett meg az osztrák rendőr 20 eurora, mert nem
volt szabis
papírom. Igaz a főnököm ment az
autóval pár kilométert, és
ez ugye
látszott a kártyámon, hogy a
kivét és a berakás
közötti kilométer nem
egyezik.
- A "négykezes" vezetést, ami max. 30
óra lehet, milyen ciklusokban lehet végezni?
- Mikor kell szabis papírt íratni?
- Hányszor tarthatok egy héten
megosztott napi pihenőidőt?
- Vállalkozásunkban
kizárólag 3,5 tonnás autók
vannak. Tudomásom szerint Európában
csak
Németországban kell lázlapot vezetni,
mivel szolgáltatást végzünk.
Kérdésem a következő: ez így
igaz-e? Több kérdést
szeretnénk munkajogi
dolgokból...
- Négykezes járatnál a
korong hátulján kell-e valamit kitölteni?
- Mit csinálhatok a pihenőidőmben?
- Hol tudom letölteni a hatályos
vezető-pihenő időket? Munkaidő 13-ról 15-re, most
már nem kell 3 órát állni
egyhelyben?
- A
sofőr 22 órát áll a
kikötőben, majd feláll a kompra és 7,5
órán át
hajózik. Leszállás után
mennyit kell még állnia, hogy meglegyen a napi
pihenője?
- Ha egy nap több helyre is megyek, akkor mit kell
ráírnom a korongra?
- Betegállományból
visszatért dolgozó, szerdán kezdte meg
a munkát és indult
Spanyolországba. Vasárnap 24 óra
pihenője volt. A következő héten
tarthat-e 24 órás csökkentett pihenőt,
vagy a 45 órát kell kivennie?
- Mi van akkor, ha olyan hosszú a nevem, hogy nem
fér rá a korongra? Rövidítsem
le? Akkor megbüntetnek. Akkor mit tehetek?
- De miért nem dolgozhatok 15
órát, ha egyszer megvolt a napi 11 óra
pihenőm és minden szabályos a korongon?
- A heti pihenőidőt mindig pénteken kell
megkezdeni? Vagy lehet hétköznap máskor
is?
- Mi van, ha túlírtam a korongon -
pihenővel - a 24 órát? Csak 10 perccel, mert nem
értem vissza. Ilyenkor mit lehet csinálni?
- Ha bent hagyom a korongot
hétvégére, ami húzza a
pihenőidőt, akkor elég csak hétfőn kivennem?
- Munkahelyemen
én végzem a tachográf korongok
ellenőrzését. Nagyon sok hibás
koronggal
találkozom, de sajnos még több
hiányzó koronggal. A gépkocsivezetők
inkább eldobják a korongot, mit
vállalják annak a
következményeit.
Hiába mondom, hogy a rossz korong és a
kirótt figyelmeztetés vagy cégen
belüli büntetés még mindig
jobb, mit a hiányzó korong, ezzel szinte
senki (vezetőim) sem értenek egyet. Szeretném
tudni, hogy a rossz
korongok és a megfelelően dokumentált
büntetés vagy figyelmeztetés, egy
ellenőrzés során mennyivel nagyobb vagy kisebb
büntetést ró ki a
gépkocsivezetőre és a cégre, mint az,
ha nincs korong?
- Egy nap hány db. menetlevelet
indíthatok?
- Járműben is tölthetem a pihenőidőmet?
- Egyéni
vállalkozóként vagyok
teherfuvarozó. Van 3 gépkocsivezető
alkalmazottam. Általában
hétvégén (szombaton) szoktam megrakni
3
gépkocsit. Valamint hét közben is
rövid távokra be szoktam segíteni,
általában hazaért jármű
lerakásában. Kérdésem a
következő: rám is
vonatkozik-e a heti pihenőidő kivétele?
Továbbá még egy
kérdés: 3
gépkocsivezető küldése 2
gépkocsival. Vezetési idő itt hogyan
alakul?(Mondjuk Makóról
Mosonmagyaróvárra és vissza mind a 2
gépkocsivezető)
- Csak abban az esetben hosszabbíthatok munkaidőt
(max. 15 órára), ha van már aznap egy
egybefüggő 3 órás pihenőm?
- Hétvégi időszakra korong, vagy
tevékenység igazoló lap a
szabályos?
- Gépkocsi áramszünet
után, kell-e a korongra megjegyzést
írni?
- Két
hete hagytam ott a munkahelyemet, és most vettek fel az
új helyre.
Eddig munkát kerestem. Az új cég azt
mondja, nem igazolja nekem a
megelőző 28 napot, mert akkor még nem voltam
náluk. Most akkor
rettegnem kell 28 napig, mert azzal a 2 héttel nem tudok
elszámolni?
- Én
csak időnként beugrom vezetni, segíteni a
feleségemnek. Kb. 2-3
havonta. Most akkor engem is be kell jelenteni arra az időszakra a
munkaügyi központba? Vagy hogy kell ezt
elszámolni? Hisz fizetést nem
is kapok érte, de ha akkor
megállítanak, nem tudok 28 napot igazolni...
- Azt
mondja, hogy a pihenőidőt megszakítja a
korongkivétel? Hol van ez
rendeletben leírva, ha a gépkocsivezető
külföldön tölti a
hétvégét a
gépkocsiba, akkor ugye kötelező neki a
készülékben húzatni a
korongot,
és ilyenkor 24 óránként
cserélheti? Ilyenkor nem szakad meg a
pihenőidő? Gondolom, a korongot ilyenkor 24
óránként cserélni kell?
- Egyéni
vállalkozóként hogy
érvényes rám a munkaügy?
- Ha egyéni vállalkozó
vagyok, akkor is kell jelenléti ív?
- Négy
és fél óra vezetési időszak
eltelte után a járművezetőnek legalább
45
perces megszakítás nélküli
szünetet kell tartania, kivéve, ha
pihenőidőt tart." A hangsúly itt a vezetési
időszakon van? Azaz a
gyakorlatban ez mit jelent? Tételezzünk fel egy
gyakorlati példát: a
napi pihenőidő letelte után egy órát
vezetek, majd van egy óra
munkaidőm (rakodás), ezután még
vezetek egy órát, és
újból van másfél
óra munkaidőm. Ez a pihenőidőtől
számítva 4,5 óra. Ezután
még
vezethetek 2,5 órát, és
utána kell kivennem a 45 perc
vezetésközi
szünetet, vagy a pihenőidő végétől
számított 4,5 óra után kell
kivennem
a 45 percet (figyelmen kívül hagyva, hogy az alatt
csak 2 órát
vezettem)? Ha csak a vezetési időt kell figyelembe venni,
akkor akár
egész nap eldolgozhatok úgy (persze a 13, ill.15
órás időszakot
figyelembe véve), hogy nem kell 45 perc
vezetésközi szünetet tartanom,
amennyiben nem lépem túl az alatt a 4,5
óra vezetési időt?
- A heti 6x24 órában
hányszor lehet műszakot kezdeni? Csak hatszor, vagy
akár többször is?
- Korongcsere folyamata, módja. Hogyan kell?
- Ha
3,5t alatti járművet vezetek, de van tachográfos
autóm, és ritkán
vezetem, akkor elég tevékenységi
igazolólapot kiállítani magamnak
és a
17-es pontot beikszelni? Mivel tudom igazolni a nem korongos
autó
munkaidejét, hogy mennyi idő volt a vezetésem?
- Egyéni
vállalkozóként hogyan
szankcionálom magam? Ezt nem értem...
- Mi
a teendő abban az esetben, ha a digitális
menetíró készülék
a manuális
kézi adatbevitel során a bevitt
tevékenységet nem írja vissza
egészen
az utolsó kártyakivétel
időpontjáig? Mely digitális
menetírók, milyen
specifikációval rendelkeznek e tekintetben?
- Most 1 évig vagy 3 évig kell
megőrizni a korongokat? Mondják ezt is, azt is. Mi igaz?
- Két
telephelyünk 1 km-en belül van
egymástól, amelyek közúton
közelíthetők
csak meg. A rakodások során gyakran előfordul,
hogy a rakodási
sorrendnek megfelelően többször át kell
menni az egyik telepről a másik
telepre, és vissza. Telepen belül nincs, azon
kívül van tachográf
kötelezettség. Milyen megoldást
javasolnak ilyenkor alkalmazni?
- Tarthatok-e
két csökkentett heti pihenőidőt egymás
után, ha előtte mondjuk kétszer
rendes, teljes heti pihenőidőt tartottam? Végül is
az óraszám stimmel...
- Ha van másodállásom, azt
is jelentenem kell a munkaadómnál?
Miért?
- Egyszerű
példákat szeretnék a
gyakorlatból arra kérni, hogy az utazó
gépjárművezető
munkavállalóknak a napi max. 12
órás műszakja alatti
kötelező munkaközi szüneteit
konkrétan hogyan lehetne szinkronba hozni
a napi vezetési idők közbeni
megszakítási (pihenő) időkkel?
- Hogyan igazítsam hozzá a
menetlevelet/fuvarlevelet a koronghoz? Mi van, ha eltérnek
egymástól?
- Hogy kell kitölteni a menetlevelet?
Egyáltalán, mikor kell az?
- Most
akkor mikor minősül saját
számlás
szállítónak valaki? Úgy
hallottam,
7,5 tonna jármű alatti
szállítás saját
számlásnak minősül és nem
kell
tachográfot használni.
- A vezetési hét hétfőtől
vasárnap estig tart, nem?
- Igaz az, hogy telephelyen elegendő 36 óra heti
pihenőt tartani?
- Ha 10 órát vezetek egy nap, akkor a 9
óra vezetés után mennyi pihenőt kell
tartanom, hogy vezethessek 10 órát?
- Úgy tudom, megosztott szünetet (15
és 30 perc) csak a második 4,5
órás vezetési ciklus után
tartható, igaz?
- Belföldi élőállat
szállítás 23.-as autóra,
mik a könnyítések ill. mik nem tartoznak
rá tachográf témában?
- Ha pl. 2,5 óra vezetés
után 53 perc megszakítást tartottam,
akkor mennyit vezethetek még utána?
- Én ha a Tesconál
várakozom, akkor mindig pihenőre kapcsolok. Ez
így szabályos?
- A telephelyen belüli vezetést hogy kell
számolni?
- Szeretnék
egy kérdésemre választ kapni, ha
megtenné. Ha sofőrt cserélek
Budapesten, nem lehet pontosan kiszámolni, hogy mikor
érünk oda.
Elindulok a pihent sofőrrel Abonyból Budapestre, 15
órakor odaérek,
16:30-ra vagy csak 16:50-re. A tevékenységi lapot
megírom itthon a
gépen 16:30-tól, de ha nem tud csak
később elindulni, akkor ezért
megbüntethetnek-e?
- Napi, heti hivatalos munkaidőre lennék
kíváncsi. És arra, hogy igaz-e az,
hogy ha munkaidőn belül van egy 3
órát meghaladó pihenőm, akkor a napi
munkaidő lehet 15 órás? Ezt
ugyanis nem láttam leírva sehol.
- Mi van, ha csak elugrok az autóval a
mosóba? Ilyenkor is kell használni a
kártyát?
- Egyéni
vállalkozóként magamnak hogyan
állítok ki
Tevékenységigazoló lapot?
- Ha
4 kezesbe megyünk, akkor, ha hazaviszem a társam
és kirakom, aztán én
is hazamegyek, az szabályos? Vagy ilyenkor azt
mondják, buktuk a 4
kezest?
- Ha a telephelyről a kolléga visz oda, ahol majd
átülök
a tachós járműbe, hogy vezessem, akkor az
utazással töltött idő, amíg
elvisz oda, az neki minek számít, és
nekem minek számít?
- Ha hibás a tachográf, akkor
még 7 napig akárhányszor
közlekedhetek vele, nem?
- Mi van, ha jogtalannak érzem a
büntetést? Mit csináljak?
- Az
építőiparban (alkalmazottként),
teherautókkal (16 tonna és 30 tonna)
és
rakodógépekkel dolgozom. A vezetési
és pihenőidőket hogyan kell ebben
az esetben betartani?
- Ha felmond a gépkocsivezető és
áll az
autó, a következő gépkocsivezető
felvételéig kiesett napokat hogyan
kell igazolni? Köszönöm.
- Nálunk sajnos, rendszeres az, hogy a
sofőrök nem tartják be a dolgokat. Mit
csinálhatok ezzel, mint vállalkozás?
- Mi értelme annak, ha jegyzőkönyvet vagy
hibalistát készítek a
cégben?
- Van
egy autó a vállalkozásomban
és egy másik a saját nevemen. Van egy
alkalmazottam a vállalkozásban, aki
mindkét autót vezeti. Szabályos ez?
Megbüntethetnek ezért?
- Épp most kapok telephelyi
ellenőrzést. Hogyan készüljek fel erre?
- Hányszor tarthatok osztott napi pihenőidőt egy
héten?
- Minden nap kivehetem a korongot és
kézzel húzhatom ki a pihenőm, ha a kamionban
alszom, akkor is?
- Kertészek
is vagyunk. 6 órától estig dolgozunk
(19 óráig nyáron). A
tachográf
ránk is vonatkozik, ha mi effektíve nem csak
vezetünk?
- Ha a
kamionnal tizennégy percenként arrébb
kell állnom, mire kell állítanom
a tevékenységi kapcsolót, hogy ne
számítson vezetésnek?
- Négykezes
járat esetén a sofőrök mehetnek
„melegváltásba”, vagy a
második 4,5 óra
után kell a 45 perc pihenő? Mi az igazság, mert
hallom így is és úgy
is? Illetve négykezes járatnál mennyi
vezetési idejük van? 2*9 óra
és
még 1-1 óra, ha belefér a 21
órába, ez helytálló?
- Mi van, ha
elveszik a korongokat ellenőrzéskor? Hogyan fogom
később, 2 hét múlva
"bemutatni" a hiányzó korongokat egy
újabb ellenőrzésnél?
- Ha
olyan munkát is végzek, ami elvileg mentes a
tachográf használata alól,
vegyesen, akkor ilyenkor hogyan kell eljárni?
Tehát, így is, úgy is?
- A
gépjárművezető folyamatos fuvarfeladatot
lát el hétfőtől péntekig,
telephelyre csak hétvégén
áll be. A pihenőidőt a menetíró
készülékkel
kell rajzoltatni, vagy saját kézzel a korong
hátulján? Mert a rendőrség
szerint csak a készülék által
rögzített felel meg.
- Mi van
akkor, ha a saját célra használom a
tachográfos autót? Mondjuk, azzal
megyek haza, vagy ilyesmi. Ilyenkor is kell a tachográf?
- Szeretném
megtudni, hogy a cégemnél nem
hajlandók a sofőrkártyát 28 naponta
lementeni, az autó
órájáról nem is
beszélve. Kérdésem az, hogy
rám
nézve van-e szankció
kilátásban?
- Olyan tachográf van a kocsiba
szerelve, amibe csak fordulatszámmérős korongot
lehet betenni. De ennek
a hátulján nincs lázlap. Most ilyenkor
mi van? Ez szabályos?
- Mi
van olyankor, ha 5 órája pihenek, oda
jön a Vámos és azt mondja,
arrébb
kell állnom? Ilyenkor megszakad a pihenőm? Vagy mit lehet
tenni?
- Mi van, ha nincs AETR kontroll bélyegzője az
ellenőrnek? Ekkor is kérheti, hogy vegyem ki a korongot a
tachográfból?
- Ha kártyásból
átülök egy korongos autóba,
akkor hogyan kell vezetni a pihenőidőket?
- Azt
tudom, hogy a 4,5 órás vezetési idő
indokolt esetekben (pl. parkoló
hiány) túlléphető. A
kérdésem az lenne, hogy mi a helyzet a heti
munkaidővel? Haza jöhet-e kollégám a
telephelyre, ha egy-két órával
ennek érdekében túl kell
lépnie a heti munkaidejét?
- Ha telephelyen parkolok, elfogadják a
nullás kihúzott korongot?
- Miként
igazolhatom a kollégám heti pihenő
idejének végét, ha én
viszem a
gépjárművét a határig, ő
pedig az én személyautómmal
követ. A
tevékenységigazoló lapot az
irodában kellene kiállítani
és kinyomtatni,
de mivel nem tudom pontosan azt, hogy kollégám
mikor veszi át tőlem a
járművet, előre nem tudom kiállítani.
Egyébként azért van
szükség az én
segítségemre, mert a
határtól a lerakóig elég a
gépkocsivezető napi
vezetési ideje, a telephelyünktől viszont nem.
- Indulás előtt kell egyéb
munkát végezni a korongon?
- 90 óra a lehetséges maximum
vezetési idő 2 hétre?
- Hányszor szabad 1 héten napi 10
órát vezetni?
- 48 vagy 45 óra a kötelező
hétvégi pihenőidő? (nemzetközi
viszonylatban vezetek)
- Tevékenységigazoló lapot
lehet faxon is küldeni, ha én pl. 500 km-re vagyok
a cégtől?
- Üzembentartói
kártyával vezethetek a telephelyen belül?
- Cégünk
házépítéssel foglalkozik,
van egy 7,5-t teherautója, amit csak
sajátcélú fuvarozásra
használ, nem rendszeresen. Kell-e
tevékenységi
igazolólapot kiállítani a
gépkocsivezetőnek?
- Ha UTC időben
indítom a tachográfot, és
visszaérkezek Magyarországra, ahol pl. ahhoz
képest 2 órával errébb
vagyunk, akkor melyikhez képest kell kivennem a
pihenőmet, hogy az jó legyen?
- Ha a vállalkozás felelős a
sofőrök vétségeiért, akkor
mégis hogyan lehet megvédeni a
vállalkozást?
- Több
kollégával vitatkozunk, hogy a napi
tevékenység befejezése után
(éjszakára) minden esetben ki kell venni a digi
tachóbol a kártyánkat?
Egyik hírlevélben olvastam, hogy lehetőleg minden
a kártyán, ill.
korongon rögzítődjön! Ez így
összefügghet? A két sofőrös
fuvarnál
mennyi a max. szolgálatban töltött idő?
Talán fontos, hogy buszozásról
van szó!
- Főállás mellett
fuvaroznánk egy kollégámmal,
mindketten mozdonyvezetők vagyunk a folyamatosság miatt
még egy
alkalmazottunk is lenne, hogyan működhet ez
szabályosan?
- Hogyan lehet összehozni egymással a
munkaügyet és az AETR-t, ha egyszer több
pontban is eltérnek egymástól?
- A mai jogszabályok szerint mennyi a szabott
vezetési és a pihenési idő az EU.
Országaiban?
- 4 kezes vezetési idő, pihenők helyes
kivétele, ide értve a + 1-1 óra
kivételét?
- Ha
a munkahelyén tachográf mentes
gépkocsit vezet valaki, egy másik
munkahelyen kisegítőként
tachográfosat, hogy igazolja a 28 napot
visszamenőleg?
- Csak másodállásban vezet
valaki tachográf köteles járművet,
hogyan igazolja a vezetési és pihenő időket?
- A
napi munkaidő mennyi lehet? A főnököm szerint egy
héten 4-szer 15 óra
2-szer 13 óra. Szerintem ez nem így van. A pontos
részleteket sajnos
nem ismerem, ezért mikor tehetem, csak 12-13
órát dolgozom.
- Lehet-e felváltva szólóban
és négykezesben dolgozni?
- Ha csak alkalmi munkákat végzek
saját árus
szállítással, kell e
tevékenység igazoló lapot
kitöltetnem a megbízómmal?
- A meghosszabbított (10
órás) napi vezetési időt, ill. a
rövidített (9 órás) napi
pihenőidőt kell-e pótolni?
- 24
óra alatt csak max. 10 órát lehet
vezetni. Következő nap előbb kezdek,
akár 12 órára is kijön, a
pihenőidőt betartva. Ezért már
megbüntettek,
mivel egy korongon volt a 11 óra vezetési idő. 9
óra vezetés 9 óra
pihenő másnapi kezdés + 2 óra
- Magyarországon a munkaidő 12 óra. Ha
külföldön tartózkodok, lehet 13
óra?
- Pihenő és vezetési idő
kivétele
- Mikor nyújthatom a munkaidőt 15
órára?
- OUT állást mikor
használjam?
- Saját
üzletembe szállítok saját
árut nagykerből és
gyártótól. Ez elvileg nem
kereskedelmi fuvarozás... Kell-e tachográfot
használni 7490 kg
össztömegű gépjárművemben?
- Négykezes vezetés
szabályai.
- Vezetési idő meghatározása.
- Járműkereskedéssel foglalkozom.
Nagyon ritkán vezetnem kell autóbuszt, kamiont
is. Milyen papírok kellenek ehhez?
- Milyen jogszabály szerint kell
elszámolni munkaidőként a min. 45 perc
megszakítást
- Munkaidő lehet e 15 óra?
- Vasárnap
22-kor muszáj a szabályos heti pihenő
után indulnom, és hétfőn a pihenő
után újra indulok, majd kedden megint indulok a
pihenő után! Hogy
indulhatok 1 nap kétszer és lehet-e
probléma a vasárnapi szabályos
indulásból?
- Csak belföldi fuvarozás
esetén, elfogadják-e a
tachográf korongon ellenőrzéskor a
Magyarországon használt
időformátumot? pl. 2011. 02. 25.
- A kétheti vezetési idő 90
óra.
Ha pl.85 órát vezetek tachográfos
autót, majd utána mondjuk 15
órát egy
3,5 tonna max. össztömegű tgk.-t, amiben nem kell
használni
tachográfot, akkor ezt megtehetem-e?
- Ha én mint tulajdonos
látom, hogy a sofőröm túlvezetne,
én elé megyek, leváltom és
befejezem
a munkát, és ez egy nap több sofőrrel is
meg kell tennem, hogyan
tegyem, ha lehet?
- Az előző kérdéshez
kapcsolódva. Kötelezhető-e
a fő munkáltató
tevékenységigazoló lap
kiadására minden nap, ha már
adott másfajta igazolást a
mentességről?
- Használható méretű
és kiépítettségű
biztonságos parkolók az országban,
amik 40-60 kilométerenként
megtalálhatók.
- 3.5
tonnás kisteher + 1.5 tonnás tréler,
fehér rendszámmal, alkalmankénti
vezetés (saját tulajdon) nemzetköziben,
ugyanolyan szabályok
vonatkoznak rá, mint a "nagy" rendszeresen
nemzetközibe járókra?
- A
pl.10 perces állással kapcsolatban
kérdezném. Tudom, hogy nem
számít
bele a vezetési időbe, de mondjuk, hogy csak 7 percet
állok. Jól tudom,
hogy ez az idő beleszámít a vezetési
időbe, mert 10 perc alatt van az
állásidő?
- Ha 24 órán belül levezetem a
9 órát, megtartom a 45
perc megszakítást és
letöltöm a 9 vagy akár a 11 óra
napi pihenőidőt,
akkor ugyanebben a 24 órában kezdhetek-e egy
másik műszakot úgy, hogy
biztosan tudom, az adott héten csak 6
műszakkezdésem lesz?
- Minek a nemzetközi
árufuvarozói engedély uniós
országokban?
- Indokolt
túlvezetés esetén a
kiváltó ok
rögzítését az időkeret
átlépését
követően azonnal fel kell jegyeznem a korongra, vagy elegendő,
ha már
sikerült leparkolnom? (pl.
autópályán elég
körülményes lenne)?
- 5-6 nap otthonlét esetén
elfogadható a "korong hátulján igazolt
pihenőidő" vagy a tevékenységet
igazoló lapot kell kitölteni?
- A heti pihenőidő visszatöltése.
- A
sofőrök azt mondták, hogy a csökkentett
napi pihenőidő két hét alatt
max. 3 lehet. Te azt mondtad, hogy hetente lehet 3. Akkor most melyik
az igaz?
- 4 kezes vezetéskor is csak heti
kétszer vezethet egy sofőr 10 órát?
Ilyen esetben mennyi a heti, kétheti vezetési idő?
- Gyakran
előfordul, hogy gépkocsivezető
kollégáim vezetési ideje
lejár mielőtt a
telephelyre vagy a lerakóra érnek. Ilyenkor
személyautóval eléjük
megyek annak érdekében, hogy mielőbb haza
mehessenek a családjukhoz,
vagy le tudjunk rakodni. Hogyan tudom a saját időmet
igazolni, amikor
indulás előtt még nem tudom, hogy mikor kezdek el
dolgozni a
tachográfos autóval?
- Az előbbi kérdés
folytatásaként vetődik
fel a következő. Gyakran viszem el a kamionjainkat a
határig, annak
érdekében, hogy spóroljak
kollégáim vezetési
idejével. Milyen igazolást
kell adnom a gépkocsi vezetőnek, amikor a határon
átveszi az autót? A
tevékenység igazolólap
induláskor még nem tölthető ki, mert nem
tudjuk
az autó átvételének az
idejét.
- 4 kezesben el lehet menni 3 autóval
feltéve, hogy belefér az időbe?
- El
kellett bocsájtanom egyik gépkocsivezetőmet, mert
rendszeresen és
súlyosan megszegte a vezetési- és
pihenőidőkre vonatkozó előírásokat. A
napokban kaptam idézést a Munkaügyi
Bíróságtól, feljelentett
azért,
mert szerinte jogtalan volt a rendkívüli
felmondás. A menetíró lapok
már egy évnél régebbiek,
tehát már nincs lehetőség az
elkövetett
szabálytalanságok hatóság
általi szankcionálására. Ez
nem is célom,
csupán az érdekelne, hogy kitől
kérhetek szakvéleményt az
elkövetett
szabálytalanságok
vonatkozásában?
- Tachográf pontos használata
hányszor 1 héten?
- Négykézben kötelező-e
vezetésközi szünetet tartani?
- Egy 3,5 t alatti és egy 3,5 t
fölötti össztömegű autót
használok vegyesen, hogyan papírozzam le helyesen?
- Szabályos
az, ha a kollégám viszi az autót a
határig mondjuk 3 órát, én
követem
személyautóval, aztán
cserélünk, ő kiveszi a korongját, vezet
vissza 2
órát személyautóval,
átül a másik teherautóba,
beteszi a kivett
korongot, és még vezet mondjuk 4
órát? Nekem volt ugyebár 3
óra egyéb
munkám és még vezetek 2
órát, és utána
még 5 órát (közben 45 perc
szünet). Mindketten szabályosan jártunk
el?
- Élőállat
szállítás jelent-e kivételt?
- Általában
maximum 6-8 napig tart egy út. Vagy magyar, vagy
más PRÓBA rendszámmal.
Mit kell ebben az esetben tudnom, tennem, hogy szabályos
legyen?
- Lehet-e a napi munkaidő 12
óránál hosszabb?
- Kell-e a gépkocsivezetőknek
külön jelenléti ívet vezetni?
- Ha
a vezetői kártyán gyorshajtásom van,
de utána 3 hónapig semmit sem
vezetek. A 28 nap ilyenkor hogyan számít? Nem
vezettem, nincs húzva rá!
Elég egy 28 napos szabadságos papírral
újra indulnom, vagy kell mind a
3 hónapról? Illetve a
gyorshajtásért meddig büntethetnek
jogosan?
- Ha
valaki egyéb munkát végzett egy adott
napon, külön tev. igazoló lap
kell a 18-as pontot jelölve, és
külön tev. igazoló lap kell a munkaidő
után a 16-os pontot jelölve, ha az egész
napot akarják igazolni?
- Szeretném
a pontos törvényi hivatkozást
(paragrafusig) megtudni a pihenőidő
munkaügyi fogalmához! A szeptemberi DVD sorozatban
(3. lemez) azt
mondta, hogy két feltétele van a
napközbeni pihenőidőnek (legyen a
gépkocsiban fekvőhely vagy igazoltan panzió,
és hogy a
munkaszerződésben legyen részben
önvezérlősen meghatározva a pihenőidő
kivétele. Hol van az meghatározva, hogy a
pihenőidő az 1 óránál
hosszabb lehet csak?
- 4 kezesben megyünk így, bőven marad
mindkettőnek vezetési ideje, de egyik sofőr útban
lakik, hazafelé
hamarabb kiszáll egy órával
és aztán megállítanak. Mire
számíthatunk?
- A 2. kérdésben leirt
szerelvényt üresen, utánfutó
a gépesen, viheti e "úrvezető" normál
"B" kategóriás jogsival?
- Az
üzemmód kapcsolót milyen
állásba kell tenni, ha olyan helyen vezetek,
dolgozom, ami nem tartozik az 561/2006-os rendelet hatálya
alá? Pl.
sóderbánya vagy
építőanyagot gyártó
gyár területe. Az ilyen helyeken
való vezetési idő
beleszámít-e a napi vezetési időbe? Ha
igen, akkor
azt hogyan kell külön megjelölni,
számolni?
- Ha pl. egy német sofőrnek nem kell
nemzetközi árufuvarozói
engedély sehol, akkor nekem miért kell?
- Van-e olyan hely ahol kezdőket foglalkoztatnak?
- Ha hirtelen egy munkanélkülit akarok
beültetni magam mellé 4 kezes vezetésbe.
Túlságosan problémás.
- Ha 3500 kg össztömegű furgonon
vonóhorog van, mikor kell tachográf?
- Ki kérheti el a korongot
ellenőrzéskor?
- Ha
négykezesben mennek egy gépkocsin a 2
gépkocsivezető, akkor maximálisan
30 órát mehetnek ugye? Ekkor is a 24
órás normál korongot kell
használni a kétkorongos tachográfba,
vagy akkor erre az esetben kapható
30 órás korong?
- Ha nyújtom a munkaidőt, akkor az
rövidített pihenőnek számít
aznap?
- OUT állást időben meddig lehet
használni?
- Egy
árubeszerzés során 8-12 helyen rakodok
fel. A vezetési idő max. 5 óra,
de hajnal 2-kor indulok és csak este 7-8
körül érek haza. A 3,5 t
alattival nincs gond, csak a nagyobb autóval. Hogyan lehet
ezt
"szabályossá" tenni?
- Az AETR, és az 561/2006
rövidített érthető változata.
- Nem
tudom, hogy a Tevékenység Igazoló lap
kitöltése az én esetemben is
elég-e, vagy az csak a hivatásos
gépkocsivezetőknek kell? Szükség van-e
ehhez a munkához valamilyen tanfolyamra mind tgk, mind a
busz miatt?
Előfordulhat, hogy megbízásból
elvállalok egy ilyen munkát, ahhoz akkor
milyen papírok kellenek?
- Munkaidő keretben mennyi lehet az éves
túlóra?
- Kezdem
azzal, hogy a cégem telephelye Tatán van.
Péntek este Debrecenben
hagytam az autót, leutaztam a rokonokhoz
hétvégére
Békéscsabára, hétfőn
reggel visszamentem a kocsihoz, megírtam a
hétvégére a pihenős
korongokat, hátul meghúztam a grafikont, ez az
EU-ban mindenhol
tökéletes, de Magyarországon nem.
Rakodás után Rédics
irányába
indultam, Tatát nem érintettem. A
hatósági ellenőrzésnél nem
fogadták
el a hétvégi korongokat, mondván,
1napot lehet koronggal igazolni,
mivel ez 2 nap volt,
tevékenységigazoló lap kellene.
Hiába mondtam,hogy
nem voltam a telephelyen, sőt még útba sem tudtam
ejteni, nem voltam a
kocsinál, hogy cserélgessem a lapokat. Azt
mondták, nem kellett volna
elmennem a kocsitól, vagy a cégtől valakinek le
kellett volna hozni a
szabispapírt Debrecenbe!? Nonszensz amit
követelnek, ellentmond minden
normális józan gondolkodásnak!!
Egyenlőre várom, hogy mit fog kiszabni
a "SZAKHATÓSÁG" ezért a
BŰNTETTÉRT! Ez ügyben kérném
az Ön véleményét,
hogy szabályosan jártam-e el a
hétvégi korongokkal?
- Különböző-e a
romániai AETR, mint a magyarországi?
- Digitális kártya
letöltését 28 naptári nap
vagy 28 munkanap után szükséges?
- Jó
napot! Olyan ügyben szeretnék
segítséget kérni öntől, hogy
első
alkalommal használtam digitális
tachográfot és a kártya
behelyezése
után nem írtam fel a
kártyára az előző napi kivétel
és a aznapi
behelyezés közötti időszakra semmit. A
kinyomaton ?-el jelöli ezt az
időszakot. Ezt a pihenőidőt kinyomat hátoldalán
jelölhetem kézzel, vagy
már javításra nincs
lehetőségem.
- Ha én 6 órára vagyok
bejelentve, akkor napi 45 perc munkaszünet elég?
- Ugye
azt mondtad, ha napi 4 óra pihenő van a korongon, akkor 3
órát
rendelkezésre állási időre lehet
lenni. Tehát - 3 óra nem munkaidő?
- Egy
valós helyzet törvényes
kivitelezéséről
érdeklődnék, ami nem lesz
egyszerű sztori. Ezért fordultam specialistához.
Adott, az én (csak)
fuvarozó cégem tachográf
köteles autóval (12t). Adott, az
öcsém által
vezetett magyar alapítvány, aki nyári
táboroztatást végez az
ország
különböző helyszínein,
és ő vezetné a teherautót, az
alapítvány
felszereléseivel a táboroztatáshoz. Az
öcsi német állampolgár, van
magyar lakcíme és
jogosítványa és nincsen
PÁV-ja. Kérdésem: mi
szükséges ahhoz, hogy a teherautóm
volánja mögé üljön?
Természetesen
nem kérek pénzt a fuvarért.
- Nem négykezesbe vagyunk a
kollégával, de ő vezet a
célállomásig, addig az én
diagrammám a
tahográfba hátul van és
húzza a pihenőt. A kolléga ott marad a
városban
terjeszteni és én vezetem vissza a
járművet a céghez. Jogos-e?
- Lehet-e
két hétvégén
egymás után 24-órás pihenőt
tartani az AETR szerint?
Amennyiben nem, de belekényszerít a
munkaadó tudom ezt valami módon
bizonyítani?
- Ha a gépjárműben
töltöm a napi pihenőidőt és az
meghaladja a 11 órát, mikor vegyem ki a korongot?
Pl. ha reggel 2-kor
indulok, 12h-kor megállok kivenni a napi pihenőt, de csak
reggel 5-kor
indulok tovább, akkor vegyem ki 12h-kor és
húzzam ki a hátulján, vagy
reggel 5-kor és tegyek be egy új korongot, vagy
kelljek fel másnap
2-kor korongot cserélni?
- A heti pihenőidő a definíció szerint
hétfő 0 órától tart
vasárnap 24 óráig tart.
Kérdésem a 45 óra
pihenődőnek vasárnap 24 óráig kell
meglenni-e, vagy a hétfői indulásig,
ami ugye lehet 3, 6, 9 vagy akár 19 óra is?
- Mi egy csak
belföldön üzemelő fuvarozó
cég vagyunk. Autóink pumix (betonpumpa
és
mixer egyben) gépjárművek, amik viszonylag
kevés megtett km mellett sok
munkaidővel rendelkeznek, pl.: -7:00 telephely -7:20 betonüzem
várakozás 40 perc -8:35
megérkezés a munkahelyre, eddig megtett km: 35,
- a gép egyhelyben áll, dolgozik, ketyeg a
tachográf 9 órán keresztül
-19:00 körül érkezés a telepre
újabb 20 km elteltével. Ezt végig egy
kezelő végzi. A kérdés: most mi
hibázunk vagy nem?
- Havonta egy személyre csak 5 db
tevékenységigazoló lapot lehet
kitölteni?
- A
gépkocsivezetőm hétfőn reggel mondjuk hajnali 4
órakor kezd. Előtte
pénteken pl. szabadságon volt, szombaton,
vasárnap a heti pihenőidejét
töltötte. A
tevékenységigazoló lapokat
hétfői dátummal illik kiadnom.
Viszont az eltérő munkarendünk miatt -
és nincs éjszakás
gépjármű
ügyintézőnk sem - a munkaidőmet normál
esetben csak hétfőn 1/2 8-kor
reggel kezdve, hogyan adjam ki az igazolást, hogy az
"teljesen tiszta"
legyen? A gyakorlatban okvetlen szükséges-e
bemennem hajnali négykor,
vagy sem?
- Kezdő sofőr vagyok, és abszolút nem
vagyok képben a
digitális tachográf
használatával kapcsolatban. Két hete
kezdtem egy
cégnél és digitális
tahográf volt a kocsiban. Most egy hetes
szabadságon vagyok itthon, és teljes
káosz van a fejemben, mert
szerintem sok mindent nem úgy csináltam, ahogyan
kellett volna. A másik
kérdésem az, hogy hogyan tudom elkerülni
az elmúlt két hetem során
felhalmozott hibákat? Pl.: kezdő és
cél országot egy alkalommal egymás
után ütöttem be, és
rávezettem kb. 210 km-t. Meg kell úsznom a 28
napot, vagy az idő ellenem ketyeg? Megúszni a
büntetést nem lehet.
- Ha
szombaton kezdtem a munkát, vasárnap egy 24-est
pihenek, második
hétvégén 36-ot pihenek, harmadik
hétvégén újból
36-os pihenőt csinálok
és a negyedik hétvégétől
egy hetet otthon vagyok, ezt lehet vagy előző
héten meg kell csinálni a 45-ös pihenőt?
- Én digitális
tachográffal felszerelt autóval járok,
de a kártyát mindig kiveszem az
autóból, ha hazajöttem, vagy
két fuvar közt pihenek. A köztes időt
igazolom tevékenységi igazoló lappal.
De az autó és én köztem 200
km
van, a cég kiállítja a
papírt Miskolcon, és amikor felérek
Pestre,
mennyire kell óra percre pontosan a
kártyát betenni? Mennyire veszik
szigorúan az eltérést, ha valami
út közben történt és
a kártyát nem
tudtam időben betenni! Így is elég
nehéz kiszámolni a betét
idejét,
vagy a cég azt az időpontot írja rá
amikor ténylegesen kiállította a
papírt. Onnantól kezdve már
készenléti időmet töltöm? Azt
mivel
igazolom? Elfogadják a kártya kivétet
ha én a tachográffal vissza
töltöm a pihenőm?
- Hétvégi pihenő alatt a lap csere
megszakítja a pihenő időt?
- Munkanélküli
vagyok, egy ismerős fuvaros kollégámat szoktam
hetente egyszer
kisegíteni alkalmilag. A problémám a
következő: közúti ellenőrzés
során
megbírságolták a céget a
VPOP. 28 nap korongot kértek tőlem, de nem
tudtam nekik adni visszamenőleg. Összefüggő 28 napot
adtam, amiből
nekem 7 korongom volt, amit vezettem, mivel semmilyen
formában sehol
ezen kívül nem dolgozom. Erre az volt a
válasz a hatóság emberétől,
őket nem az autó pihenőideje érdekli, hanem az
enyém. Sajnos semmilyen
hivatalos nyomtatvány nincs arra az esetre, ha valaki
alkalmi
munkavégzés miatt a kieső munkanapok
idejét igazolni tudja. Szerintem
szándékos lyuk van a rendelkezésben,
hogy több bevételre tudjanak szert
tenni. Magamnak milyen formában tudom hitelesen igazolni,
hogy még
egyszer ne kelljen csekély 400000ft-ot kifizetni?
- Pihenő időm
alatt kollégám ment le és felrakodni
tevékenységi igazoló lapom van.
Kell-e más igazolás is a kilométer
eltérés miatt?
- Az érdekelne,
hogy hány óra lehet a munkaidő, naponta? Mivel,
ha 9 órát vezetek,
esetleg néha 10 órát, mennyi lehet a
hozzátartozó napi munkaidőm?
- 1
fontos kérdést tennék fel, a
munkaidővel kapcsolatos: - Német rendőr
elmondása alapján a napi munkaidő 13
óra, amit 1 héten, 2x felemelhetsz
indoklás nélkül 15
órára. - A magyar KPM-es elmondása
alapján, a
munkaidőt a Munka törvénykönyve
szabályozza, ami Magyarországon 12
óra.
- Magyar Rendőr elmondása alapján, a napi
munkaidő 13 óra, de
felemelhető 15 órára, abban az esetben, ha
folyamatosan bemozdulás
nélkül állsz 3
órát egy helyben.
Kérdezném, melyik lehet jó, kihez
kellene igazodni, kinek kellene megfelelni. Nem lehet ez
egységes?
- 10 óra vezetés után 9
óra pihenőt tarthatok-e? Vagy ez esetben 11 óra
pihenő kötelező?
- Hogy
lehet az alábbi tevékenységet
úgy csinálni, hogy ha ellenőriznek "ne
érje szó a ház elejét".
Tehát, mondjuk reggel 6 kor indulok a
telephelyemről a szomszéd városban
lévő gyár telephelyére. Ott a
gyáron
belül folyamatosan szállítok (pl
sódert), majd délután kettőkor
két
forduló homokot szállítok a
másik városban lévő "Mari
néninek", ez
eltart mondjuk esete 5-ig. A kérdésem
tehát, ezt a munkát hogy kell
végeznem (különös tekintettel a
pihenő időre), hogy megfeleljek a
szabályoknak?
- Egy építéssel
foglalkozó cég gépkocsi
vezetőjeként vezethetek-e árufuvarozói
engedély nélkül,
szállíthatok árut?
- Elvesztettem
egy korongot és ellenőrzés
várható a
cégünknél. Mi ilyenkor a teendő?
Egy hónapban kb. két-három alkalommal
vezetek egy 1-2 órát. Mire
számíthatok, mi ilyenkor a teendő?
- A hajózás kapcsán
felmerülő munkaidő változások (mennyit
lehet nyújtani, hogyan módosítja a
hajón töltött idő, stb.)?
- Szeretném
megkérdezni, hogy ha a tachográfos
autóm dolgozott 2 óra hosszát,
kiveszi a sofőr a korongot, mert úgy néz ki,
nincs több munkája és
elmegy haza, és rá 2 órára
bejön egy újabb fuvar. Ilyenkor mi a teendő
a koronggal, újra betehető-e? Kell-e írni a
hátuljára?
- Van-e tachográf
önellenőrzési
(átnézzük a korongokat egyeznek-e a
jelenléti ívvel) jegyzőkönyvre minta
nyomtatvány?
- Mi a különbség a
készenlét és a
rendelkezésre állási idő
között? Mivel egy kapcsoló kapcsolja
mindkettőt (egy kocka)?
- A négy és fél
óra vezetés közötti (45 perc)
(15 perc) pihenők bele számítanak a munkaidőbe?
- Dolgozhatom éjféltől 00.00
órától 15 óráig
pld. ha van benne három óra pihenő?
- 9
óra pihenőnek kell lennie 2 műszak közt. De ha
péntek délután 2-től
hétfő du. 1-ig pihenek, aztán 17:00-ig dolgozom,
az 5 óra. Indulhatok-e
másnap 01 órakor?
- Hallottam olyant, hogy ha reggel 6-kor
indulok, másnap reggel 6-ig benne kell lenni a 11
óra pihenőnek. Ebben
az esetben 13 óra munka lehet. Igaz-e ez?
- Az automata menetírót nem
kapcsolgatom pihenőre, vezetésre, munkaidőre akkor
megbüntethetnek-e?
- Ha a menetíró
készülék elromlott, meddig
közlekedhetek vele? Külföldön is?
Szeretném
felhívni a figyelmedet, hogy 2013-ban ez az egyetlen
nyílt kurzusunk a témában,
amit megtartunk (kivéve a céges
oktatások)!
Még
mindig nem érdekel a dolog? Nem kell az a "szakmai
információs bomba",
amit ez a felkészítő jelent? Rendben, akkor GONDOLD
ÁT még egyszer!!!
Neked
is vannak kérdéseid? Ha ezen az INTERAKTÍV kurzuson
nem válaszoljuk meg őket, akkor azok nem is
létezenek!