|
|
A
túlsúly és az engedély
kapcsolata
Tengelytúlsúly: A
fuvarozásban mindennapi problémát
jelent a tengelytúlsúlyos járművek
miatt kiszabott óriási méretű
bírságok megfizetése. A
szabályok rendkívül
szigorúak, bár sok esetben nem a
bírság fizetésére
kötelezett felelős a túlsúly miatt. A
túlsúllyal kapcsolatos rendelkezéseket
számos jogszabály tartalmazza, ezért
érdemes a teljes jogi szabályozást
egységes formában megvizsgálni.
A
túlsúly és az engedély: A megengedett legnagyobb
össztömeget, és a tengelyekre
jutó maximális terhelést a 6/1990
(IV.12.) KöHÉM rendelet határozza meg
különböző
járműtípusokra lebontva. A megengedett
össztömeget, illetve a megengedett legnagyobb
tengelyterhelést meghaladó, valamint a
túlméretes, a lánctalpas,
továbbá a jelzőtáblával
elrendelt össztömeg-korlátozást
meghaladó járművek és
járműszerelvények kizárólag
a közútkezelő
engedélyével közlekedhetnek. Az engedélyt
országos közút
igénybevétele esetén a Magyar
Közút Nonprofit Zrt. adja meg, míg
kizárólag helyi (pl.
önkormányzati) út
használatakor a helyi útkezelő ad
engedélyt.
Amennyiben
országos és helyi közutat is
érint az útvonal, akkor
kizárólag a Magyar Közút
Nonprofit Zrt. engedélye szükséges. Ha
több közútkezelő
útvonalán történik az
áthaladás, de országos
közutat nem érint, akkor a kiindulás
helye szerinti útkezelő engedélye elegendő. Ez a
helyzet pl. ha az egyik önkormányzat
területéről magánúton (pl.
termőföldparcellákból
leválasztott utakon) keresztül egy másik
önkormányzat területére
irányul az útvonal. Az engedélyt
természetesen a gépjárműben kell
tartani és a hatóság
felszólítására be kell
mutatni. Fontos tudni, hogy amennyiben vasúti
átjárón is áthalad az
útvonal, akkor a vasút
hozzájárulása is
szükséges, ha
tengelytúlsúly áll fenn, vagy ha 22
méternél hosszabb és 4
méternél magasabb a jármű. Az
engedély magában foglalja a
jelzőtáblákkal jelzett
súlykorlátozás alóli
felmentést is.
Az
engedélyért a rendeletben
meghatározott táblázatok
alapján a megtett út és a
túlsúly
mértékének
függvényében kell díjat
fizetni. Az engedély egy útra vagy
meghatározott időszakra szólhat, de arra
nézve is lehet megállapodást
kötni a közútkezelővel, hogy
utólag egy összegben kelljen a díjat
megfizetni. Az erről a megállapodásról
szóló igazolást szintén a
járműben kell tartani.
Az
engedély nélküli
közlekedés
Amennyiben
a hatóság mérése
megállapítja, hogy a jármű
túlsúllyal közlekedik, akkor
két bírságjellegű
kifizetésre kell számítani.
Egyrészt a közútkezelő jogosult a
megtett távolság és a
túlsúly
mértékével arányos
pótdíjat kiszabni az engedély
nélküli
úthasználatért,
általában ez a nagyobb összeg.
Másrészt a vizsgálatot
végző hatóság a 156/2009. (VII.29.)
Korm. rendelet szerinti bírságot szabhatja ki.
A
jelenleg hatályos
bírságösszegek a következőek:
- 500 kg össztömeg- vagy
tengelytúlterhelés felett - 5%-ig 30.000,-Ft
- 5% felett - 10%-ig 80.000,-Ft
- 10% felett -20%-ig 200.000,-Ft
- 20% felett - 30%-ig 350.000,-Ft
- 30% felett 500.000,-Ft
A
bírságot a feladó,
felrakodást végző, és a
szállító valamit akár a
gépjárművezető ellen is ki lehet szabni.
Amennyiben egyszerre áll fenn
össztömeg-túlterhelés
és tengelytúlterhelés, az ezekre
vonatkozó bírságtételek
összeadódnak. Ha több tengely
túlterhelt, akkor a legmagasabb
túllépésre vonatkozó
bírságtételt kell figyelembe venni.
Túlsúlyos,
tengely-, illetve tengelycsoport túlsúlyos,
túlméretes lánctalpas
járművel a közút kezelőjének
hozzájárulása
nélkül vagy az abban foglalt
feltételektől eltérő
közlekedésért 100.000,-Ft
bírságot lehet kiszabni a
szállítást végző
cég, vagy a gépjárművezető
részére
Ömlesztett
áru
szállításához
szükséges egy
jármű-tömegbizonylat, illetve nyilatkozat. Ezen
irat hiánya vagy az áru
tömegére vonatkozó valótlan
tartalmú bizonylat, nyilatkozat esetén 30.000,-Ft
bírsággal sújtható az
áru feladója, a felrakást
végző, a szállító vagy a
gépjárművezető.
Fontos tudni, hogy nem
minősül a megengedett értékek
túllépésének az
élő állatot
szállító, valamint a
tartálykocsiban folyékony vagy
ömlesztett árut
szállító jármű
esetében a megengedett tengelyterhelési
értékek 1 tonnával való
túllépése. A gyakorlatban az
élőállat
szállítás nem jelent igazi
problémát, nagy gond viszont a
folyékony vagy ömlesztett árura
vonatkozó értelmezés, mivel sehol
sincsen pontosan definiálva a tartálykocsi
fogalma. Ömlesztett árunál egyszerűbb a
helyzet, az 89/1998 (XII.20.) Mt. rendelet szerint az az anyag
minősülhet ilyennek, mely
részecskékéből, szemcsékből
vagy nagyobb anyagdarabokból illetve ezek
kombinációjából
áll, és amelyet tömegben,
rendezetlenül és csomagolás
nélkül raknak a
szállító jármű
rakfelületére. Ilyennek minősülnek a
gabonafélék is, melyeket viszont nem
tartálykocsiban szállítanak,
így szigorúan értelmezve a
jogszabályt, az 1 tonnás
túllépés nem vonatkozik rá,
ugyanis a jogszabály teljesen indokolatlanul
kizárólag tartálykocsiba
történő
szállításra engedi a
felmentést.
Iránymutató
bírósági ítélet
a „tartálykocsi-probléma”
feloldásában
A
D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt.
észlelte, hogy a
bírságolásban érdekelt
hatóságok úgymond kedvük
szerint bírságolják az
ömlesztett árukat
szállító járműveket, ha nem
tartálykocsival történik a
szállítás, ezért
célzottan az ellentmondások
feloldására törekedett. A Baranya Megyei
Bíróság 7.K.21.576/2009/3.
számú ítéletében
kimondta, hogy a tartálykocsiban való
szállítás nem döntő a
felmentés kérésében.
Valójában a jogszabályt
értelmezve az áru jellege és az, hogy
az áru mozgása nem
akadályozható meg indokolja az 1
tonnás türelmi határt. Az
ítélet alapján nem köthető
tartálykocsis szállításhoz
a felmentés, ömlesztett
árunál alkalmazható az 1
tonnás tűréshatár.
Fontos
leszögezni, hogy a megyei
bíróság döntése
nem módosítja a jogszabályt,
és nem kötelezi a magyar
bíróságokat egységes
jogértelmezésre, de az
eljárás alatt az ítéletre
hivatkozni lehet. Társaságunk továbbra
is törekedni fog arra, hogy a hasonló
ügyekben végre a fuvarozók
érdekeit védő, azokat képviselő
döntések szülessenek.
dr.
Vizi András
DAS
Jogvédelmi Biztosító Zrt.
Kapcsolódó oldal: www.das.hu
Információ a jogvédelemről: Papp Edit
– +36-70/387-6294
ÁFÁ-t
kell fizetni a túlsúlydíjra
2010. november 1.-től jelentősen
emelkedett a
túlsúlyos vagy túlméretes
szállítmányok után
fizetendő díj. Ugyanis az addig adómentes
túlsúlydíjat ettől kezdve
ÁFA is terheli.
A
túlsúlyos, túlméretes
járművektől eddig is díjat kért a
közútkezelő. A díjat egy
táblázat alapján
számolták ki. Ennek összege a
rendeletben meghatározott díjak és a
távolság szorzata alapján alakult ki.
A
túlsúlydíjra azonban 2010.
október 31-ig ÁFÁ-t nem
számoltak fel. A november elsején
életbe lépett rendelet a
díjszámítás
módját lényegében
változatlanul hagyja, egyetlen apró, pici
különbséggel: a díjak és
a távolság szorzatát a mindenkor
hatályos ÁFA összegével
növelve kell ezután figyelembe venni.
Ez az intézkedés
elsősorban az alanyi ÁFA mentességet
választó egyéni
vállalkozókat érinti. Akinek ugyanis
nincs ÁFA levonási jogosultsága, annak
a változás ténylegesen 25%-os
költségnövekedész jelent 2010.
november 1.-től a túlsúlydíjakban.
Jogszabályi
melléklet
Túlsúydíj:
13/2010 (X.5.) NFM rendelet a
meghatározott össztömeget,
tengelyterhelést és méretet
meghaladó járművek
közlekedéséről.
Többért
fizetsz, mint amennyit vihetsz
Miért
van az, hogy
valakinek 42,5 tonna után kell fizetnie
súlyadót, mikor a megengedett legnagyobb
össztömeg 40 tonna? Hogy van ez? Az
önkormányzat szerint azt kell nézni, ami
a forgalmiba bele van írva. Ez olyan, mintha
állandóan túlsúlyt
szállítanál és az
után fizetnél.
Vegyünk
például egy nyerges
szerelvényt. Egy nyerges vontató
félpótkocsi nélkül nem tud
vinni semmit, ez logikus. Ami érthetetlen, az az, hogy az
önkormányzatok és a többi
hivatal miért számolják ezt
külön, holott ez egy jármű
szerelvény?
Hogyan
számol a Hivatal?
Súlyadónak nevezi
a köznyelv, hivatalos néven
gépjármű
teljesítményadó. Ám
tehergépjárművek és
pótkocsik esetében a
számítás alapja a
tehergépjármű hatósági
nyilvántartásban feltüntetett saját tömege
(önsúlya)
növelve a terhelhetősége (raksúlya)
50%-ával.
Az érthetőség kedvéért
két
példa:
Ha van egy Renault Master
ponyvás teherautód, a
számolás a jogszabály
alapján egyszerű: önsúly 2140 kg, raksúly 1360 kg, Össztömeg: 3500 kg.
Adót
fizetsz 2820 kg után.
Ha
van egy kéttengelyes Reisch pótkocsid, az is
egyszerű: önsúly
7000 kg, raksúly 11000
kg, Össztömeg:
18000 kg.
Adót
fizet 12500 kg után.
Hogy
van ez a nyergesekkel? (az
alábbi egy konkrét példa,
névtelenül)
A vontatónál veszik
az önsúlyt,
és annak is van egy megengedett raksúlya (hogy
mennyit vontathat, de ezt nem számolják). De a
pótkocsinál pl. az
van beírva a forgalmiba, hogy 35 tonna lehet a
raksúlya.
Azonban egy
ilyen 40 tonnás szerelvény
esetében, ha levonjuk az
önsúlyait - ami
adott esetben 14300 kiló -, akkor csak 25700
kilót pakolhat, nem 35000-et!!!
Magyarul, 25,7
tonnánál nem rakhatsz fel többet!
Az
önkormányzat mégis simán a
forgalmiban szereplő raksúllyal, vagyis 42,5 t
után kéri az adót. Hm...!
Számoljunk
utána!
A
szerelvény súlya 14300 kg, a megengedett
össztömeg 40000 kg. Vagyis 27150 kg
után kellene az
adót fizetni ebben a konkrét esetben.
Ehhez
képest 31800 kg
után fizet az
illető, mert a
szerelvény
össztömege 42500 kg. Ha a
valóságban ekkora terheléssel
járna a közúton,
megbüntetnék. Így azonban 4650 kg-mal
többet fizet.
Ha
kiszámoljuk, kevesebb, mint hat
év alatt még
egyszer befizeti a járműszerelvény
súlyadóját abból
a többletsúlyból, ami a
forgalmijában szerepel, holott legálisan nem is
használhatja ki! Hm...!
Ha
alkalmanként mégis ki szeretné
használni a teljes összsúlyt, akkor
máris túlsúlyos
szerelvénynek minősülne, és
útvonal-engedélyt kellene kérnie.
Méltányos megoldás a
problémára az lehetne, ha megengedett
össztömeg felett nem
kellene ezt az adót fizetni. Erre azonban a jelenlegi
szabályzás szerint nem sok
lehetőség van,
mert a törvényt kellene
módosítani hozzá.
Mégis,
mit lehet tenni?
A Fuvarlevél újság
(www.teher.hu)
2010. januári számában már
írtak a járművek
össztömegének
átminősítéséről. Akkor egy
gyárilag 26 tonnás jármű
esetét vizsgálták, melyet annaki
dején visszaminősítettek 24 tonnásra.
Aztán jött az EU-s
jogharmonizáció, és újra
lehet az össztömeg eredeti gyári
érték — NKH szemle és egy
kis papírmunka (meg egy kis pénz) után.
Jogszabályi
melléklet
Gépjármű
teljesítményadó
(súlyadó):
1991. évi LXXXII. törvény
"6.§ 2) Az adó alapja az autóbusz, a
nyergesvontató, a lakókocsi,
lakópótkocsi hatósági
nyilvántartásban feltüntetett
saját tömege (önsúlya).
(3) Az adó alapja a tehergépjármű
hatósági nyilvántartásban
feltüntetett saját tömege
(önsúlya) növelve a
terhelhetősége (raksúlya) 50%-ával."
Megengedett
legnagyobb össztömeg:
6/1990. KöHÉM rendelet (továbbiakban: MR)
"6. § A járművek tömegére
vonatkozó üzemeltetési műszaki
feltételek (3) A fúvott gumiabronccsal felszerelt
kerekű járműszerelvény együttes
megengedett legnagyobb össztömege ha a
félpótkocsi
tengelytávolsága legalább 1,8
méter és a gépjármű
útkímélő tengellyel rendelkezik,
c) öt vagy ennél több tengelyes
jármű-szerelvény, továbbá a
csuklós jármű a 40,0 tonnát nem
haladhatja meg."
Átalakítás:
A közúti járművek műszaki
megvizsgálásáról
szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM
r., abból is különösen a 16.
§.
A vizsgálatok, engedélyek díjait a
91/2004. (VI. 29.) GKM rendelet 1. számú
melléklete tartalmazza.
Két INGYENES
videó - 2 interjú 2 NKH-s ellenőrrel!
Nézd meg, mert HASZNOS lesz! Ennek azonban
feltétele van.
Amennyiben
az alábbi linkre kattintva ingyenesen
regisztrálsz, úgy megnézhetsz 2 ingyenes
videót.
Az alábbi két videó egy-egy
interjú részletet tartalmaz. Az egyik egy
részlet abból a több mint
másfél órás
interjúból, amit Dankó
Lászlóval készítettem
még 2010 decemberében, aki valamikor a
Közlekedési Felügyeletnél
dolgozott, és jelenleg is szorosan tartja a kapcsolatot az
ellenőrökkel, hogy mindig friss
információi legyenek. A másik egy
részlet abból a több mint 3
órás interjúból, amit Kecskés
Imrével készítettem 2011.
októberében, aki szintén a
Közlekedési Felügyeletnél
dolgozott
“útonállóként”
és céges ellenőrként is.
Az interjúkat videóra vettük. Ha
megerősíted regisztrációdat, akkormost egy 18 és
fél perces és egy 18 perces részletet
megnézhetsz belőlük. Az
interjúkban néhány fontos tapasztalatát
és javaslatát mondja
el mindkét ellenőr az ellenőrzéseikkel
kapcsolatban.
Bár ezek csak egy rövid részletet
mutatnak be a teljes interjúból, mégis
érdemes megnézni, mert így is
tanulhatsz belőle!
FONTOS!
Te még
új regisztráló vagy a 16
részes ingyenes tanulmányokra és
még NEM értél a
végére. Ez 2
dolgot jelent: egyrészt ne izgulj, mert a 16
részes sorozatot teljes egészében meg
FOGOD kapni, minden nap egyet, ahogy
ígértük.
De ha ezt
követően szeretnél továbbra is
kapcsolatban maradni velem és szakértőinkkel,
további írásokat kapva, akkor meg kell
erősítened a regisztrációt!
Ezt a
regisztrációt manuálisan kell
megtenned az alábbi linkre kattintva.
|
A
Facebook-on csatlakoztál már hozzánk?
Használd
ki te is a világ legnagyobb
közösségi
portáljának erejét,
nagyságát,
segítségét, ahogy azt mi is
tesszük!
Azon
vagyunk, hogy a lehető legtöbbet segítsünk
a fuvarozóknak, NEKED. Ehhez minden fórumot
igyekszünk kihasználni.
CSATLAKOZZ
Facebook közösségi oldalunkhoz!
Már több, mint 700
regisztrált olvasó!!! Regisztrálj
a Facebook-ra vagy jelentkezz be és szerezz sok hasznos
információt, cikket! Oszd meg
barátaiddal, ismerőseiddel is
Kattints
ide a regisztrációhoz vagy a
belépéshez!
Ha
eddig még nem regisztráltál a Facebookon,
vagy nem tudod, hogyan csatlakozhatsz, akkor itt találsz egy
kis videós segítséget.
A
következő cikk címe: Pótkocsik
kategóriája, típusa, fajtája. Ne hagyd ki
azt se! Látogasd meg
holnap is a postaládádat!
Üdvözlettel:

Kuzma Ferenc
AETR oktató,
jogszabály értelmező
|
|
|

Figyelj! Akció!
Ha mind a 2 könyvet
megrendeled egyszerre, akkor ezt 85%-os áron (azaz, 15%
kedvezmény) teheted meg!!!
Minden további, ezen
felüli AETR könyvre vagy Húsba
vágó kérdések
könyvre viszont (ha több darabra van
szükséged) már 25%-os
kedvezményt kapsz könyvenként!
Ha pedig a teljes AETR
fegyverarzenál csomagot egyszerre megrendeled, akkor az
egész csomagra 20% kedvezményt kapsz
(tehát további 5% kedvezmény minden
egyes anyagra).
Több
vállalkozás is már megtette ezt,
hiszen
ez egy nagyon jó alkalom arra, hogy minden sofőrnek
legyen 1-1 példánya az AETR könyvből.
Ha már rendelkezel
az AETR könyvvel, akkor további AETR
könyv rendelése esetén a könyv
ára
BRUTTÓ 8.925,- forint helyett csak
BRUTTÓ 6.694,- forintba kerül
(+ postaköltség). Ha most ezzel a
kedvezménnyel nem élsz, akkor marad a
BRUTTÓ 8.925,- forint (nem
mintha nem
érné meg ennek a dupláját
is). Ez
25% kedvezményt jelent!!!
Számolj,
beszélj a kollégákkal,
barátokkal, ismerősökkel, és AJÁNLD NEKIK IS!
Vedd
meg a sofőrjeidnek is, hadd legyen mindegyiknél
az autóban!
Fontos!
Ugyanez
az akció a
Húsba vágó
kérdések könyvre is igaz!
Kihagyhatatlan
ajánlat: NE azért rendelkezz
további
AETR-könyvvel vagy Húsba vágó
kérdések könyvvel, mert most az
akció
keretében 25%-ot megtakarítasz vele, de ha
már van ez az akció, akkor bűn lenne kihagynod!
Kattints ide, és NE
MARADJ LE RÓLA!

|